2010. szeptember 23., csütörtök

Képek

Megállt az erjedés a ballonokban. Megkóstolni még nem mertük az anyagot, de a színe szép. A pince meg végre úgy néz ki, mintha használnánk. :-)


2010. szeptember 19., vasárnap

Vigyázzunk a pincében!

Ha szüret, akkor mustgáz!

Praktikus tanácsokkal szolgálunk a mérgezés megelőzésére, de az is kiderül, mit kell tenni, ha már megtörtént a baj.

A mustgáz valójában szén-dioxid, ami egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz. Gyakori a természetben, a levegő állandó alkotóeleme. Cukortartalmú növények, gyümölcsök erjedése (pl. amikor "forr" a must) során keletkezik. A cukor elbomlik, és lesz belőle etil-alkohol és szén-dioxid vagy más néven mustgáz.

Ez egy enyhén savanykás ízű gáz, nem keverendő össze a szén-monoxiddal. Körülbelül másfélszer olyan nehéz, mint a levegő, tehát a mélyebb területeken, például pincékben összegyűlik, a levegőt kiszorítja és ezáltal oxigén-hiányos állapotot teremt. Ha valaki ilyen helyen tartózkodik, akár életét is vesztheti.

Azonban a szén-dioxidnak nem az az egyetlen hatása, hogy kiszorítja az oxigént a zárt helyiségből, és az oxigénhiány miatt áll be a halál, hanem azáltal, hogy egy toxikus vegyület, megfelelő koncentrációban fontos életfolyamatokat befolyásol. Hat a központi idegrendszerre, aminek jelei a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Vagyis hiába tudna az ember fizikailag menekülni a szellemi funkciók zavara miatt nem lesz képes elhagyni a pincét, mert nem érzékeli, hogy mi történik vele. Ezért tapasztalható, hogy az újbor forrásának időszakában gyakran lesznek rosszul emberek a pincékben.

Megelőzés

Magyarországon évente 40-50-szer riasztják ilyen esethez a tűzoltókat. A riasztások körülbelül felénél viszont már nem tudnak segíteni, mert nagyon gyorsan létrejön a mérgezés, az eszméletvesztés és a haláleset. Megfelelő szellőzés kialakításával, valamint a hordók nagy térben történő elhelyezésével elkerülhető, hogy felhalmozódjon az erjedés közben keletkező szén-dioxid. A nagy borászati üzemekben ritka az ilyen jellegű baleset, mivel biztonsági berendezésekkel is fel vannak szerelve. Ugyanakkor egyszerűen meg is előzhető a baj, könnyen ellenőrizhető, hogy a helyiségben van-e mustgáz. Például gázérzékelővel, vagy egy meggyújtott gyertya is megteszi.

A meggyújtott gyertyát térdmagasságban tartva (vagy pálcára szerelve) kell lemenni a pincébe és leérve térdmagasságban elhelyezni. Ha a gyertya lángja menet közben vagy a pincében elhelyezve kialszik, akkor nagy valószínűséggel mustgáz van a helyiségben. Ilyenkor haladéktalanul a vissza kell fordulni, illetve el kell hagyni a helyiséget.

Ha baj van

Gyakori probléma, hogy megfelelő védelem nélkül próbálnak a segítségére sietni az összeesett, elájult embereknek. Bemennek a pincébe, fölé hajolnak, próbálják élesztgetni, és közben ők is belélegzik a veszélyes gázt. Így a segítők is könnyen bajba kerülhetnek, ezért senki ne próbáljon egyedül ájult ember segítségére sietni, mert nagyon könnyen ő is rosszul lehet. Minél hamarabb riassza viszont a tűzoltókat a 105-ös segélyhívó számon, mivel a mustgázmérgezést szenvedő embereket csak a tűzoltók tudják biztonsággal, légzőkészülék segítségével kimenteni.

Forrás: Lánglovagok

2010. szeptember 14., kedd

Borászkodunk, vagy mi...

Tegnap leszűrtük a cefrét. Nem nagyon erőlködtünk, leszedtük a törkölykalapot és a mustot egy szűrőn keresztül a ballonokba engedtük és ledugóztuk kotyogóval. A lé egyre ihatóbb, a savak elviselhető szintre csökkentek, kissé a cukorfoka is csökkent (15), biztos megindult a kádban az erjedés. Apropó kád: olyan borkőkiválások voltak az edény falán, mint valami öreg hordóban, pedig csak 4 napot volt benne a cefre. Alig tudtuk levakarni. Hogy ez normális-e azt nem tudjuk, de ilyen volt.
Ma is meglátogattuk a pincét, néhány szerszám miatt és persze ránéztünk a mustra is. A 14C fokban szép lassan, de folyamatosan kotyognak a kotyogók, a lé nem habzik nagyon (1 cm), semmi kosz nincs a tetején. A színe viszont nagyon durva! A kezünkről még a mai napig sem jött le a lilaság, múlt csütörtök óta, a ballonokban meg szinte fekete. Ha csak a színt kellene értékelni, akkor aranyérmes lenne. :-)

2010. szeptember 9., csütörtök

Szüret (frissített)

Mint azt már régebben megírtuk, kaptunk ajándékba kb 300 kg Baku (Bakó) szőlőt, ami egy 2 tőkéből álló lugason termett. Jól mutat, nagy árnyékot ad, az egész udvarra, de itt be is fejeződött a jó tulajdonságok rövid sora. Savas, alacsony cukorral bír, pergőszemű, apró, alig van leve, vastagkocsányú. Azért leszedtük, ledaráltuk, és jól otthagytuk héján erjedni. Pár nap múlva majd üvegballonokba töltjük, hátha lesz belőle valami érdekesség, ha más nem, hát ecet. Ja, a fokolásnál 16-ot mutatott az eszköz. Cukrozni nem akarjuk, mert minek.
Egy biztos: jövőre nem fogadjuk el a termést...
Ma (szombat) kiszaladtunk átkeverni a cefrét és meglepően jó ízű lett két nap alatt. Egyre édesebb, a savak már nem olyan élesek, az íze főleg szederre hasonlít. Talán hétfőn véget vetünk a szenvedésének, leszűrjük és ballonba töltjük. Összesen 128 liter befogadóképességű edényzetünk van, a többi levet selejtezzük, ezért nem is préselünk. Legalább azt sem kell elmosni utána. :-)


2010. szeptember 6., hétfő

Pince

Elkezdtük a pince mélyítését. Kihordtunk pár köbméter földet, csak azért, hogy később visszahordhassuk. Kb 40 cm-t mélyítünk és oldalfalakat építünk a középső közlekedő mentén, majd a falak mögé visszahordjuk a földet, ezzel mintegy polcokat képezve ki két oldalt és a pince végén. Mivel kevés szőlőnk lesz, nagy hordókra nem is gondolhatunk, ezért pont elegendő lesz a "polcok" 60 cm mélysége. Erre tökéletesen fel lehet majd állítani az üvegballonokat, esetleg bortartályokat és a kis 60 literes kis hordók is elférnek. Külön öröm, hogy nem kell majd a földön fetrengeni fejtéskor és egyéb műveletek során. Hátrány lesz viszont, hogy a mélyítés miatt két lépcsőfok keletkezik, amin óvatlanul le lehet majd esni. Majd vigyázunk.
A szőlőnk a többi ültetvényhez hasonlóan siralmasan néz ki az egész nyáron kiszámíthatatlan időjárás miatt elmaradt permetezések, illetve a felesleges védekezések okán. Ha lelkiismeretesen kirohantunk vegyszerezni, akkor fél órán belül esett az eső. Vagy másnap. Tehát lutri volt az egész, és mi "nem nyert" szelvényt húztunk. Meg a szomszédok is. Kis öröm az ürömben, hogy míg nekik a termés nagy része eltűnt, vagy gyenge minőségű, addig nálunk "csak" leveletlenek a vesszők középmagasságban. Ha termőre fordítjuk és hasonló nyarak lesznek, mi is sírunk majd. De az egész országban gáz van.