Három kép

Ottonel muskotálySzürkebarátZenit

Ötletlopás és fűnyírás

Ma ismét a fűnyírásé és a permetezésé volt a főszerep, szépen kiszórtuk az öko-bio Bordói port, takarékosan, hogy itthonra is jusson a gyümölcsfákra és a csemegeszőlőre. Apropo szőlő: Megjelent az első hajtás az Ottonel muskotályon! Kibújt a csirkéből és most büszkén nyitogatja a kis leveleit. Természetesen nem a leendő kordonban, hanem a pihenő mellett, de ennek is rettentően tudunk örülni! :-)

Lépcső:
Az adonyi szőlőhegyen Attisch kollegánál láttunk egy viszonylag olcsó és tartós megoldást a hegyre vezető lépcső kialakításához. Nem túl esztétikus, de praktikus és ezzel a módszerrel sok zúzódásos baleset is megelőzhető. Hogy mi is ez? Használt autógumi! Persze nem annyira környezetbarát, de sokkal inkább az, mintha elégetnénk! Ráadásul a rotakapát és a fűnyírót is "zökkenőmentesen" fel lehet rajta vonszolni és a kialakításnál az abroncs kerek volta miatt bárhol lehet vele kanyarodni, ha éppen egy fát akarunk kikerülni, ami az egyenes vonalú lépcsőbe pont beleesne. Aztán ha mégis meggondoljuk magunkat, hogy másik lépcsőt akarunk, vagy éppen máshol akarjuk kialakítani, egyszerűen felszedjük és áthelyezzük.
Kialakítása rém egyszerű: az első guminak lapáttal készítünk egy lapos helyet, lefektetjük és fölötte a következő fok helyéről kitermelt földdel megtöltjük a belsejét. A kiemelt föld helyére jön a következő gumi és így tovább, míg fel nem érünk a hegytetőre, vagy el nem fogy a gumikészlet. Nekünk jelenleg 44db gumi van a birtokunkban, de ígéretünk van akár több száz db-ra is, tehát könyörtelenül végigcsináljuk.

Tavaszi munkák

Ma ismét a lovak közé csaptunk! Felrotáltuk a szőlőt, a gazosodás miatt, na meg így sokkal esztétikusabb, már nem mondhatják, hogy miénk a legelhanyagoltabb birtok a hegyen. Hasonló okokból lenyírtuk a füvet mindenhol, irtottunk egy kis bozótost, metszegettünk, ágat égettünk, beszélgettünk a kertszomszédokkal, mert nagyjából mindenki kivonult dolgozgatni. Olyan zsongás volt a hegyen, mint szüretkor!

Képek:

Tavaszodik

Már második napja próbálom feltölteni ezt a kommentet, de a blogspot nem akarja.
Talán most sikerül:
Igen, feltartóztathatatlanul jön a jó idő, és vele együtt szaporodnak a munkák is a birtokon. No nem a szőlővel, mert azok még ki sem dugták a rügyeiket a földből, hanem a gyümölcsfákkal és a talajjal. A fák megkapták a Vegesol lemosó permetezést, lenyestük az ágvégekről a száraz részeket, kicsit tereprendeztünk, meg fotóztunk.

Az új telepítésű gyümölcsösben szépen nekiindult a fű növekedése, ideje beizzítani a fűnyíról, ne legyen már annyira csend a hegyen.

Sajnos a szőlőben a gyomok sem tétlenkednek, úgyhogy a rotakapa is munkára lesz fogva, amint a tegnapi eső kicsit felszárad.

Képek:

Guyot és borkóstoló

Vasárnap késő délelőtt érkeztünk Adonyba, Attisch borosgazdához és némi navigációs segítséggel fel is találtunk a szőlőhegyre.
Talán a legszebb pincesort találtuk a hegyen, amit valaha is láttunk. A hosszan elnyúló, keskeny, szurdokszerű, kanyargós út rendben tartva, a présházak környezete tiszta, rendezett, az épületek
-régi és új- különbözőségük ellenére jól illeszkednek bele a hegy hangulatába. A birtokok szorosan
egymás mellett vannak, de kerítés nem nagyon van, ahol mégis, ott a kapu szélesre tárva, az arra
járónak az az első benyomása, hogy bármelyik udvarra betérve szívesen vendégül látják egy pohár
borra. Csendes és madárfüttyös az egész környék.

Vendéglátónk portája is csalogatóan árnyas, kis asztallal és padokkal a présház előtt. Maga a pince
1955-ben épült, amit a néhány téglába vésett évszám és a munkások monogrammja is bizonyít. Az
épületbe lépve rögtön érezhető a hely múltja, amit a tulajdonos igyekszik megőrizni, kiegészítve a
saját stílusával és erekjéivel, a kandallóval kezdve, a borversenyek emléklapjain át, a fenyőfa
lambériáig.

A pince nem süllyesztett, viszont négy méter vastag földréteg borítja, így kellemesen hűvös.
Itt el is időztünk egy darabig, mivel a házigazdánk egy kis borkóstolót rögtönzött a fehér
tételekből. Miután kevés tapasztalattal bírunk a borfogyasztás/kóstolás terén, csak azt tudjuk
elmondani, hogy kellemes, jól iható borokat kóstoltunk, egy vegyes fehérrel kezdve, ami az elmondás
alapján tényleg vegyes, aztán jött egy Olaszrizling házasítás(?), majd egy Kékfrankos rozé és végül
egy tiszta rizling. Ez utóbbi ízlett legjobban, de a rozét is dícséret illeti.

Délben a jó gazda ebédelni hívja a vendégeit, így jutottunk el Adony másik végébe, ahol a
háziasszony királyi lakomával várt minket. Mire a kávéig jutottunk, sikerült degeszre tömni
magunkat, ami nem csoda, hisz alig bírtuk abbahagyni az evést. Még kukoricaprószát is kaptunk, igazi
sütött szilvalekvárral, amiről gyermekkori emlékek derengtek fel bennünk.
Rövig pihegés után irány vissza a szőlőbe, mert a munka nem vár, és látogatásunk egyik célja az
volt, hogy megismerkedjünk (élőben) a Guyot metszésmóddal.

Persze a pince mellett nem lehet csak úgy elrohanni, be kell térni és rátérni a délelőtt hanyagolt
vörösborokra. Ezekhez még kevesebbet értünk, mint a fehérekhez, de ismét elmondhatjuk, hogy kellemes
élményekkel gazdagodtunk. Zweigelt és Kékfrankos, mindkettő kínálja magát, mindkettő igazi
egyéniség, ahogy melegszik a pohárban, úgy bukkannak fel az újabb illatok és ízek, egyre jobb. A
gazda büszkesége a Kékfrankos, ez nem is csoda, tényleg ez a bor a pince "zászlósbora".
Miután kiélveztük a borokat, felkerekedtünk, hogy tanuljunk is valamit és alkossunk valami
kézzelfoghatót. Felmentünk a szőlőbe és végighallgattuk az egyes Guyot metszésmód helyes
kivitelezésének elméletét. Elmondva sokkal egyszerűbb, mint egy-egy szakkönyvben leírva. Hát még a
gyakorlatban! Sokkal kevesebb ollócsattogással jár, mint a hagyományos kordonos metszés, ráadásul
minden évben okosan alakíthatjuk a tőkét kedvünkre. Hajtásválogatás után egy jól
átlátható, könnyen kezelhető lombfalat alkot, ami a növényvédelemkor és a szüretkor mutatja meg
igazi előnyeit. Természetesen nem hagyhattuk, hogy a gazda csak megmutassa a munkát, bele is
szóltunk sőt, bele is nyúltunk, tehát az idei termésben a mi "munkánk" is érezhető lesz. :-)

Estefelé szedelőzködtünk, hogy időbe hazaérjünk, de a pince ismét útba esett, ahol még egy kis
rozéval terveztünk búcsúzkodni, de emellett egy meglepetés is várt: egy palack 2002-es Kékfrankos,
ami tényleg meglepő volt a fiatalosságával, frissességével. Nem csoda, hogy nehezen indultunk
hazafelé, vonakodtunk otthagyni ezt a kis Dunamenti ékszerdobozt, a baráti hangulattal és a jobbnál
jobb borokkal. Köszönjük a Schmidt családnak a meghívást és a vendéglátást, remélhetőleg mihamarabb
viszonozhatjuk. Külön köszönet az ebédért, a sok tulipán, nárcisz és jácint hagymáért! :-)